Egy félreértett, meg nem beszélt gondolat következményei

 

A történet szereplője egy idős hölgy, aki a II. világháború idején fogant. Nem épp ideális körülmények között... Az apát besorozták, az anya egyedül maradt, várandósan másik 2 kisgyermekével. Bár nagyon szerette gyermekeit, féltette is őket. A kis jövevénnyel kapcsolatban viszont...

erősebb volt a félelem, hogy ki tudja-e egészséggel hordani, fel tudja-e majd nevelni. Többször elhagyta a száját, hogy bárcsak ne is lenne terhes, bárcsak elvetélne, óh, jaj, mit is fog egyedül 3 gyerekkel kezdeni, ha a férje odavésza háborúba... ha belegondolunk megérthetjük.

A kislány végül egészségesen, bár korábban és kis súllyal megszületett és apukája is túlélte a háborút. De a várandósság alatt, egy életre szóló sérelmet szenvedett. Úgy élte meg, hogy anyukájának nem kell! Elkeseredésében hozott döntésein, melyek szerint: "Megállok én egyedül is!", "Nincs szükségem senki szeretetére", "Ugyse kellek senkinek", "Nekem sose lesz gyerekem!" Mindezeken, szülei szeretete sem tudott rést ütni... Mogorva, morgós, tüskés lányként, asszonyként élte életét, párkapcsolati kudarcokkal.

Mikor édesanyja beteg lett, jött el hozzám, hogy felkutassuk, mi lehet az oka annak, hogy egész életében ellenszenvet érzett édesanyja iránt. Mikor belátta, és megértette, átérezte, átélte újra azt a szeretetet és félelmet ami édesanyjától áradt felé, megbocsájtott neki. Szembesült azzal, hogy anyukája kizárólag a zord körülmények miatt hangoztatta, hogy jobb lenne, ha meg se születne, de a szíve mélyén mindig szerette.  Az utolsó pár évben olyan közel kerültek egymáshoz, mint előtte soha.

vissza