Hogyan okozhat az örökké tartó szerelem, vagy egy rosszul sikerült zsúr meddőséget?

 

Egy fiatal pár már régóta próbálkozott, azzal, hogy gyermekük születhessen, de nem jött össze a baba. Már túl voltak minden orvosi vizsgálaton, ahol persze kiderült, hogy ugyan nem az ideális a sperma mennyisége és a petefészek működése sem, de ez mégsem indokolja az eredménytelenséget. Lassan 2 éve, hogy a meghitt együttléteket, felváltotta az időre történő „gyerekgyártás”… mindhiába.

Amikor hozzám kerültek, a kapcsolatuk már rég nem volt idillinek nevezhető, hiszen a gyermekért folytatott küzdelem, még a meghitt perceiket is feszültséggel töltötte meg. Materialista neveltetésük ellenére, mintegy utolsó lehetőségként adtak maguknak egy esélyt arra, hogy hátha valahol a múltban gyökerezik sikertelenségük oka. Mindketten utaztak. 

Gábor, gyerekkorából alig-alig tudott valamire visszaemlékezni. Így nem véletlen, hogy első utazása, ebben az életében, magzati korában indult. Kiderült, hogy a Gábort nyúlánk kislánynak várták szülei. Ő viszont egy zömök kisfiúként látta meg a napvilágot. Odabent, édesanyja hasában, rendszeresen hallotta, amint anyukája tervezgette, miként fogja reggel-este fésülgetni, szép hosszú haját, milyen szép kis fodros ruhácskákat fog varrni neki. Apukája jó előre rózsaszínre festette a szobáját. Arról ábrándozott milyen kis szorgos, dolgos, segítőkész kislánya lesz. Gábor, szülei elvárásainak, már édesanyja méhében is, mindenképpen meg akart felelni. Tudta, hogy nem kislány, tehát másképpen kell kiérdemelnie szülei elismerését, szeretetét. Így, még a pocakban elhatározta, hogy „Mindent elkövetek, hogy megfeleljek a szüleimnek!”

Az utazás során, meglepetten szembesült azzal, amikor aprócska fiúként, mégis kislány ruhába öltöztetve, hosszú hajjal látta magát. Hallotta, amint Gabikának hívták szülei. (Emlékeiben, persze mindig rövid haja volt!) Így rögtön megértette azt is, miért vált ki belőle ellenszenvet, megszégyenültség érzést, ha olyan férfival találkozott, akinek hosszú haja volt. Gyermekkorában, akárhogy is próbálkozott kislányként viselkedni, folyamatos visszautasításokkal találkozott. A lányok nem vették be a csapatba, hiszen fiú, a fiúk meg kiközösítették, mert folyton a lányok társaságát kereste. Ráadásul otthon is azt tapasztalta, hogy hiába igyekszik teljesíteni szülei minden kívánságát, hiába töri magát, hogy elfogadják őt, mégsem felelt meg igazán. A legjobban, az fájt neki, hogy nem felel meg olyannak, amilyen valójában! Amikor aztán, az 5 éves szülinapi zsúrjára egyetlen pajtása sem jött el, nagy elkeseredését így fogalmazta meg: „Jobb lett volna, ha meg sem születek!”, "Nem érdemes erre a világra születni!" Ezzel akarata ellenére elindított egy programot a testében, mely később az ivarsejtjei számát és azok mozgási képességét csökkentette. Egyszerűen szólva, megtermékenyítő képességét blokkolta. Hiszen, ha nincs megtermékenyülés, nincs születés. A kiskorban átélt visszautasítások következtében, tinédzser korára, visszahúzódó, félénk, önbizalom hiányos fiú vált belőle. Aki tudta, hogy nem lány, de egyáltalán nem büszke arra, hogy fiú. Párkapcsolati próbálkozásai is rendre kudarcot vallottak. Ekkor találkozott Dórával, aki életében először olyannak fogadta el, amilyen, ám a korábban meghozott döntéseket, önmagában, ez a nagy találkozás sem oldotta fel.

Az utazás során végignéztük, elemeztük, feldolgoztuk a gyermekkorban és magzatként megélt és eltárolt rossz élményeket. Sikerült megbocsátani szüleinek, visszavonni a fogadalmait, pl. hogy „Nem érdemes e világra születni”. Végignéztük, élete örömteli részleteit is, mely után belátta, hogy kár lett volna, ha meg sem születik. A régi terheket lepakolva, mondhatni újjászületett és immár készen állt arra, hogy apuka lehessen!

Dóra esetében is megvolt az oka annak, hogy nem fogadta szervezete "tárt karokkal" a kis sejteket. Sőt, több oka is volt, több életben! Dóra alapjában véve, kedves lány, átlagos külsővel, de átlagon felüli szeretettel. Látszott rajta, hogy egész lényében vágyik arra, hogy anya lehessen és bár az eddigi próbálkozások kudarcot vallottak, a szíve mélyén nem tett le róla soha. Ahogy elkezdtük feltárni a múlt rejtélyeit, érezte, hogy ez az út, ami elvezet a sikerhez.

Első utazásakor egy dús füvű prérire érkeztünk, ahol délceg, bátor indián harcosként ismert magára. Büszke férfi, megbecsült férj volt. Sokáig, nyugalomban és békében, a természettel teljes harmóniában éltek, nem háborgatta őket senki. Majd valami megváltozott. Az ő földjeiket is elérte a vasútépítés. Az indián törzsek, akiket elűztek régi vadászmezőikről, rendszeres küzdelmeket folytattak egymással a területekért, a bölénycsordák felügyeletéért. A régi törzsi ellentétek újra éledtek, békés és háborús időszakok váltották egymást. Volt, amikor győztek és volt, amikor nem… Egyik hajnalon orvul megtámadták a falujukat és barbár módon lemészároltak mindenkit, akit értek. Igen, köztük volt ő is. DE ami életeken át, kitartóan megnehezítette a gyermekvállalást nála az volt, amint szemtanúja lett annak, ahogy a várandós feleségét, akit mindenkinél jobban szeretett, lenyilazták. A délceg, dicső harcos ekkor, sokkot kapott. Kisgyermekként zokogott, halott párját a karjában tartva, mit sem törődve saját életével. Ekkor érte őt is a halálos nyílvessző. Utolsó gondolatai közt ezt fogadta meg: "Ha tőle nem lehetett gyerekem, úgy senkitől se legyen!” Hatalmas fájdalmat zárt ekkor a szívébe. Bevallom, nem volt könnyű visszavonnia ezt a döntést, mely több életében megakadályozta, hogy gyermeke szülessen. Sokat segített a feldolgozásban, hogy olyan elmúlt életeteket is megnéztünk, ahol boldog párkapcsolatban élt. Volt amikor, pont Gáborral.

A következő utazás, egy másik eltemetett kulcs lett! Amire sikerült rábukkannunk, a következő: Szerető családba született, ahol várták, olyannak szerették amilyen. Szülei támogatták az életben és ifjúkori szerelmével boldog házasságban éltek. Rajongtak egymásért, imádták egymást. És igen, gyermekük is született! Boldogan éltek, míg… Míg a férj egy nyári reggelen a konyhában szívéhez kapva össze nem esett. A lány hiába rázogatta, próbálta újjáéleszteni szerelmét, nem tudott már mit tenni. Nagy fájdalmában a temetéskor fogadta meg: „Örökké várni fogok Rád!” Kislányával ment az élet tovább, de a fásultság és a mindennapok túlélése volt sokáig az egyetlen cél. Bármit is csinált, folyton előtte volt a párjával megélt boldog évek emléke, és ennek iszonyatos hiánya. Ekkor fogalmazódott meg benne: „Csak vele élhetek biztonságban és boldogan”. Gáborral megélt boldog évek, - melyeket visszaidézett az utazásban is - segítettek számára visszavonni mindkét döntését.

Volt tehát mit feldolgozni mindkét esetben, DE SIKERÜLT most is, és a történet itt is happy-enddel végződött, egy 4.12 kg-al született gyönyörűséggel! :)

 

vissza