Gabi kedves, a Földön 2 lábbal álló, határozott, céltudatos hölgy. Egy 3 éves tündér kicsi lány anyukája. Időnként megjelenik amikor "ég a ház". Így történt legfutóbb is.
Tulajdonképpen minden rendben van – kezdte.
Mégis mintha némi kilátástalanságot látnék az arcodon.
Nem így pontos: irányvesztett vagyok – javított ki. Ráadásul a jobb bokám is gyakran jelez. mikor „ég a ház”.
Erre kerestük meg a válaszokat az utazásban.
Az irányvesztettségének hátterében az áll, vajon hogyan lesz képes 100%-ban megfelelni és tökéleteset nyújtani a munkahelyén és otthon is?
Gabit, munkahelyén nemrég léptették elő, mely bizonyíték arra, hogy főnökei elismerik és támogatják őt. Otthon a családban, ezekből viszont folyamatosan hiányt szenved. Úgy érzi, nem ismerik el gondoskodását ezért nem is felel meg a családjának.
Ezt vizsgáltuk meg részletesen, hogyan is van ez valójában.
Jelen életében a gyermekkorban találtuk magunkat. Gabi olyan családban nőtt fel, ahol nem volt elég jónak lenni, mindig a legjobbnak, sőt tökéletesnek kellett lenni, ráadásul azonnal és hibázási lehetőség nélkül.
A gyermekkor és a mai hétköznapok között néztük az eseményeket. Rengeteg párhuzamot fedezett fel a múlt és jelen között. Döbbenten figyelte, hogy a gyermekkorában megtapasztalt események egyenes következménye lett mostani viselkedése, a munkában, a családban, és az emberi kapcsolataiban is. Mindez élesen, tisztán, egyértelműen és végtelenül egyszerűen előkerülve. Már-már szinte túl egyszerűen…. Nézzük részletesen!
Gabi első osztályosként épp az f betűt próbálta tökéletesen leírni, de az a „fránya fecske csak nem ült fel a vonalra”. Minden egyes hiba jutalma egy hatalmas füles volt apjától. Ha sírt - az akkor még törékeny kislány-, megkapta a párját is egyből. Tehetetlenségében megfogadta: „Mielőbb nagyra kell nőnöm, hogy ne tudjanak bántani” – Nem csoda hát, hogy később állandó súlyproblémákkal küzdött. A „túlélés érdekében” megfogadta, hogy „Mindig meg kell felelni!” Azt is, hogy „Nagyon fáj, akkor sem sírok!” és „Nem elég jónak lenni, mindig tökéletesnek kell lenni!”
A jelenből bevillant egy munkaszerződés, melyet nemrég felvett kollégájával kellett aláíratnia. Ez állt benne: „a munkavállaló köteles a legjobb képessége szerint ellátni feladatát.” Már első olvasatra is beléakadt, és most tisztán látta miért. Tehát felelős beosztásban is elegendő „csupán” a legjobb képesség szerint végezni a munkát, és nem elvárás hogy az tökéletes legyen??!! Ez a tény nagyon elgondolkodtatta.
A következő jelenetekben bevillant egy-két olyan eset, amikor nagyritkán valamit hibázott a munkájában. Amikor erre rájött és elmondta a főnökének, ő azzal nyugtatta, hogy ezt ő is észrevehette volna, ne aggódjon, kijavítják.
Azonnal megtalálta a megoldást, ott volt a párhuzam a párkapcsolatában is. Ráébredt, hogy túl sokat vár el mind magától, mind a párjától, ráadásul türelmetlenül és azonnal.
Ezután abban kértünk segítséget, mit csináljon ahhoz, hogy ez a maximalizmus, és felesleges feszülés megszűnhessen. A következő múltbéli jelenetben hajókötéllel gúzsba kötve találta magát, melynek üzenete így szólt: „Ha nem feszíted meg a kötelet, nem fog a húsodba vágni, nem fog fájni. Ha lazítasz a köteléken, még le is eshet”. Ezt követően szinte egymás mellett jelent meg előtte ahogy a munkahelyén kommunikál és ahogy otthon teszi ezt. Ekkor csapott a homlokára és állt össze a teljes kép.
Munkája során gyakran tart tréningeket, ahol szemléletes példák segítségével magyarázza el, egyszerűsíti le a tananyagot. Biztosan tudva azt, hogyha a tanítvány megértette az anyagot, ha átment az üzenet, könnyebben tudja teljesíteni az elvárásokat.
Rádöbbent arra, hogy otthon a legtöbbször kimaradt a kommunikáció, a dolgok megbeszélése közte és párja között. Egyikük se vette a fáradtságot, hogy igazán megértesse magát. A ki nem mondott elvárások maradtak csupán, melynek nyilván senki sem tud megfelelni. Ebből táplálkozott az elismerés, támogatottság hiánya érzés.
Segítségként jött még kislányával folytatott önfeledt várépítés, melyet sokszori összedőlés kísért, benne a hibázás és újrapróbálás lehetőségével. Megértette, hogy felnőttként önmagán kívül már senki nem vár el tőle tökéletességet.
Zárásként így foglalta össze a tanulságokat:
- kislánya úgy szereti, ahogy van,
- a munkahelyén elismerik teljesítményét
- elhiheti, hogy a párja is ugyanolyannak szereti, amilyen valójában
- a sosem síró erős nő helyett ő is lehet kedves és gyengéd,
- a folyamatos pörgés helyett, a befelé figyelés és meditáció segít a jó döntések meghozatalában
- elmúlt már rég az az időszak, mikor a tökéletlenségért pofon járt.
Tonnák hullottak le Gabiról. Könnyen ment a gyermekkorban hozott tökéletességre és állandó megfelelésre sarkalló döntések visszavonása és a megbocsátás mind önmagának, mind szüleinek. Sikerült párjának is megbocsátania lassabb tempója, kevésbé megfontoltsága miatt.
Az utazás üzenete még, hogy törekedjen az állandó készenlétben állás helyett arra, hogy a belső hangjára hallgasson, engedje el a régi rossz beidegződéseket, merjen olyan lenni mindig, amilyen valójában.
Megkönnyebbülten, bizakodóan, életvidáman távozott! :-)