Fenn lobog a zászló!

Egy újra egészséges magyar cégvezető által, a Najapi zászló, a Kilimanjaro tetején!

 Rónaszéki Tibor, a Patinorg Kft. ügyvezetője első ránézésre, egy lehetne, a többi saját céget vezető ember közül: sportos, ötvenes! De a látszat, bizony csal!  A mozgásban, a sportban mindig is örömét lelte. Középiskolai és egyetemi évei alatt  kimagasló eredményekkel vívott. Mégis hogyan került a Kilimanjaro tetejére? Milyen nehézségekkel küzdött meg? Milyen egészségi változásokon ment keresztül? Hiszen egyáltalán nem képzett, profi hegymászó! Nos, a végtelen kitartásával, s szavait idézve: egy kis „szerencsével”! Elmeséli nekünk, hogy számára, civil emberként, milyen érdekes és izgalmas út vezetett a Kilimanjaro megmászásáig, s a Najapinak milyen szerepe is volt az út sikerében….

 

UTAZÁSOM TÖRTÉNETE

 Néhány évvel ezelőtt kezembe került egy utazási iroda katalógusa, amelyben a tanzániai Kilimanjaro megmászására szóló ajánlat is szerepelt. Kicsit elmélyedve a témában megállapítottam, hogy ez az egyetlen olyan magashegyi túra lehetőség, amely a közel 6000 méteren fekvő Uhuru csúcs eléréséhez nem kíván meg képzett hegymászói tudást és gyakorlatot. Miután már jó néhány évvel ezelőtt a Fujin jártam, ismét fellángolt bennem a késztetés, hogy most egy másik kontinens legmagasabb csúcsára is megpróbáljak eljutni. Sajnos a családomból nem nagyon akadt más vállalkozó, hogy a dolgot meg tudjuk valósítani. Egy ilyen vállalkozást azonban nem célszerű egyedül elindítani és meggyőződésem volt, hogy csak olyan emberekkel szabad nekivágni egy magashegyi túrának, akikben bízhat az ember. Így a vágyat elcsomagoltam magamban és vártam, hátha a sors kegyes lesz hozzám.

A következő év végén egy külföldi utazás indulás előtti megbeszélésén a számomra ismerős idegenvezető azzal lépett be az összejövetel helyszínére, hogy a következő év januárjában egy csoporttal indulnak a Kilimanjaro megmászására. Mondanom sem kell, hogy a bejelentés felvillanyozott, mert úgy éreztem, hogy most karnyújtásnyi közelségbe került az, hogy vágyam teljesüljön. Az utazásból hazaérkezve nekiláttam a felszerelés beszerzésének, és novemberre készen álltam, hogy nekivágjunk a dolognak. Sajnos korán örültem. A csoport egy része – szembesülve azzal, hogy a nagy magasság miatt a fizikai állóképesség és némi speciális nem túl olcsó felszerelés is kell, – meghátrált, és így ismét egyedül maradtam.

Idő közben sajnos az is kiderült, hogy a jobb csípőm – a korábbi élsportban eltöltött több, mint egy évtized terhelése miatt – erősen tönkrement, és belátható időn belül protézist kell beültetni. Ez tovább erősített abban, hogy nem szabad tovább halogatni a dolgot és teljes energiámmal elkezdtem a szervezkedést.

Felkerestem azt a személyt, aki az elmaradt túrán a magyar „hegyi vezető” szerepét betöltötte volna. Azt gondoltam, ha az általam kedvelt másik vezető saját magát rábízta volna, akkor én is megtehetem ezt. Most nem csalódtam. Pócs Bence nagy örömmel vette a feladatot, de jelezte, hogy egy csoport összeverbuválása nem egyszerű feladat. Nem is ment könnyen, el kellett telnie másfél évnek ahhoz, hogy a mászás ismét elérhető közelségbe kerüljön. Persze a csípőm, az ülőmunkának köszönhetően tovább romlott, így azután – immár másodszor – kissé sántikálva kezdtem bele a fizikai felkészülésbe.

De tudjuk, hogy nincsenek véletlenek, így azután egy egészen más ügyből kifolyólag találkoztam Judittal, akivel már évtizedes ismeretség kötött össze. Beszélgetésünk során szóba került a kilimanjarói utazás és én rá is kérdeztem, hogy a NAJAPI technikával lehetne-e javítani valamit a csípőm állapotán.

Jutka igent mondott, és így a hétvégéken folytatott bel- és külföldi hegymászások, teljesítménytúrák között a hétköznapokon András „keze által” igyekeztük jobbítani csípőm állapotán is.

Végül 2012. 01. 29-én ötödmagammal elrepültünk Afrikába a Kilimanjaro lábához, hogy „megszólítsuk” a hegyet. Úgy tűnik, hogy a NAJAPI-s terápia meghozta gyümölcsét, mert a mászás ötödik napján hajnali 05.43-kor elértem a Gilman’s Pointot és reggel hét óra után az Uhuru csúcsot is.

 


Maga a mászás is nagyon érdekes volt, mert lényegében az esőerdőtől a magashegyi sivatagig bejártuk a növényvilágot, és gyönyörködhettünk a vulkáni tevékenység kreálta domborzatban is. Fontos azonban kiemelni, hogy a mászás sikerében vezetőnk Pócs Bence magas szintű profizmusának is jelentős szerepe volt. Ő már többször járt fenn a csúcson és a korábban elkövetett hibáiból is tanulva szigorúan ránk erőltette azokat a rutinokat, amik azután a sikeres mászáshoz vezettek.

Így hát végül is szívem egyik vágya Jutkának, Andrásnak és Bencének – meg persze a makacs kitartásomnak – köszönhetően beteljesült.

Remélem másoknak is vannak kissé hihetetlen céljaik, és megfelelő kitartásuk, valamint „szerencséjük” ahhoz, hogy azt megvalósítsák.

Ehhez kívánok sok erőt, kitartást és minél szebb élményeket mindenkinek.

Rónaszéki Tibor

 

A magam és társaim nevében is szívből gratulálunk ehhez a kimagasló teljesítményhez!

Nagyon örülünk annak, hogy részt vehettünk a felkészülés testet-lelket erősítő napjaiban! Köszönjük a megtisztelő bizalmat!

Itt a teljes úti beszámoló, mely rengeteg képi illusztráció mellett az út, a csúcs megmászásának részleteivel ismertet meg bennünket!>

Sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe! Horváth-Lukács Judit