Fizikai, szellemi szint

Szellemi és fizikai szint emelése képzés

Teljes siker az 5 hét!!!!

Ízelítő a résztvevők élményeiből

Érdemes elolvasni!!!

45. Közelebb érzem magam a világhoz, benne vagyok, mint a része, nem külön álló egység. Nyugalmat kaptam, belsőt :). Pozitívabban látom a dolgaimat, kevesebb a negatív gondolatom, könnyebben hozzá fogok mindenhez. Mit kaptam?  A természet közelségét, a zene élvezetét, biztonságérzetet, egy vagyok a világgal és ez mosolyt ébreszt bennem. Ha ránézek, egy szép tengerparti képre már érzem a hűs párás szellőt és a napfényt az arcomon. Boldog pillanatokat, amiket magamnak köszönhetek és egy fejbekólintást, hogy ez mind a szemünk előtt van ”csak” időt kellene rá fordítani, hogy meglássuk, észrevegyük és élvezzük. Időt fordítsunk magunkra.  Kiszakított a mindennapi monoton dolgaim közül. Köszönöm! F. K.

44. Sokkal nyugodtabb vagyok, kevésbé idegesítem fel magam. Jókedvűen ébredek, átgondolom az aznapi teendőimet. Jut időm mindenre. A tanultakat, amikor csak lehet, alkalmazom. Élvezem a megtapasztalást. Örömmel tölt el, hogy a környezetemben lévő embereknek is a segítségére lehetek. Saját energiaszintemet is tudom növelni. Összeszedettebb vagyok, jobban tudok koncentrálni. Mindent nagyon köszönök! Dr. H. G.

43. Biztonságot elsősorban magamban. Aztán ehhez kapcsolódott, hogy megkaptam az álom munka lehetőségét. Felmondtam, vagyis túl tudtam lépni a komfort zónámon, feladtam a biztos kevésbé jót és várom az újat, a kihívást az új munkában. Nyugalmat, ez már az első meditációkor már a szívembe költözött. Csodálkozva vettem észre, hogy a rossz gondolatok mellett, amik jöttek éreztem, hogy semmi baj nem érhet, védett vagyok. Egyre tudatosabban élek meg élethelyzeteket. A szerdai napok az adott élethelyzeteimre válaszoltak, hogy a tanulandókhoz kaptam meg az élethelyzeteket. Pl. meghoztam egy fontos döntést, ami kihat a következő éveimre. Éreztem azt, hogyan erősödöm meg érzelmileg hétről-hétre és ezt a hétköznapok történései hogyan igazolják vissza tükörként. H. M.

42. Motivációt, hogy folytassam a kezelést, egy jó taktika álomkór ellen :). Jobb az intuícióm, tudatosabban élek. Segítséget, hogy könnyebben vegyem az akadályokat. Ismét vágyom arra, hogy jobban legyek és másoknak is segíthessek. W. S.

41. Nem vagyok annyira feszült, stresszes. Nyugalom, jókedv. Eltűntek a kiütéseim, kevesebbet sírok, kezelések alatt sem. Újra gyerekszemmel nézem a világot. Megerősítettem magamat. Sikerült elfogadnom, elengednem dolgokat. K. Á.

40. Jobban megy a vizualizáció és könnyebben tudom elképzelni a szimbólumokat. Újra van erőm folytatni a gyakorlást, a tanulást. Minden alkalom után újra vagy még erősebben hiszem, hogy zajlanak a változások, de még van, hogy visszaesek. Úgy érezem, a képzés sokat adott. Főleg erőt és lendületet (mert az utóbbi időben pont erre van szükségem). A szimbólumok pedig mind segítenek a mindennapokban a nehézségeket jobban elviselni és a legújabb szimbólum reményt ad, hogy ezzel hatékonyabban fogom használni a tudásomat és úgy fogok változni, ahogy én szeretnék. S. K.

39. Változtam. Már kezdem hinni, hogy bármit meg tudok oldani. Hiszem, hogy rajtam múlik az állapotom, és a környezetemé is. Lelki erőt kaptam. Lehetőséget arra, hogy megoldjam a gondjaimat – mert már van mivel. Fizikai fájdalom, bélegység kezelésére kaptam egy nagy segítséget, kulcsot. Új szemléletmódot adott, az egész világot másképp látom. Remélhetőleg ezután semmire sem mondom, hogy lehetetlen megoldani, kigyógyulni. Bizakodást kaptam és kiegyensúlyozottabb lettem. Erőt kaptam. Minden nehézséget jobban áthidalok. A férjem szerint megváltoztam, sokkal nyugodtabb lettem. Ha ér valami csapás, vagy annak a szele, van mibe kapaszkodni, ez megerősít. Óriási bizalmat érzek az itt tanultak iránt, életem legjobb döntése volt ide eljönni. Nagyon hiszek az itt tanultak erejében.  Köszönöm jól vagyok. És ez a legbiztosabb. Köszönöm nagyon. K. K.

38. Nagy örömmel jöttem minden alkalommal, tudván, hogy több tudással, lehetőséggel megyek haza. Minden avatásnak örültem, és a kapott „eszközöket” használtam hétről hétre. A legnagyobb változást abban tapasztaltam, hogy leginkább a 4. alkalom után – energikusabb, szinte fáradhatatlan lettem, valamint, hogy minden jól alakul – minden megoldható. Eddig is így gondoltam, de most ezt szinte bizonyosságként élem meg. A másik lényeges dolog, hogy – annak ellenére, hogy ez a képzés legfőképp rólunk szólt – ilyen állapotban jobban tudok majd segíteni másoknak, leginkább családtagjaimnak.  Szerettem ezeket a szerda estéke, biztos hiányozni fog! Nagyon-nagyon köszönöm! B. K.

37. Ez a képzés elsősorban önbizalmat adott és olyan egyszerű eszközöket, amelyekkel a hétköznapok problémáit – amik kicsik, de annál kellemetlenebbek – orvosolni tudom. Javíthatok az életminőségemen és a közvetlen környezetemen. Legfőképpen felül tudok emelkedni a problémákon. Így könnyebben meg tudom oldani a feladataimat, hogy tudom őrizni a külső/belső egyensúlyomat, habitusomat és életörömömet. Ami annál is fontosabb, mert több évnyi depressziós korszak után igazán felüdülés a magam és a környezetem számára ez az új állapot. Soha nem vagyok levert, cinikus, arrogáns. Másokat is meg tudok békíteni. A testem jól funkcionál: jól érzem magam a bőrömben. Ha mégsem: könnyen tudok rajta változtatni. Köszönöm szépen!!! Dr. P. E.

36. Biztonságot, megerősítést kaptam. Energiák fokozottabb és rendszeres igénybevételét. A méregtelenítés hihetetlen egyszerűsítését, ezért biztos, hogy a jövőben is használom. A Föld Anyával való kapcsolat energetikai erősítését eddig a szeretet kapcsolatot ismertem, használtam. Az igazi tiszta, energia dús víz használatát (eddig tisztított víz állt rendelkezésemre, de csak iváshoz, főzéshez. Egyszerűsége és fokozott hatása miatt, könnyű lesz naponta használni. A mai napon kapott szimbólum használatát nem részletezem, sok lenne, de talán a sok mindenre jó mellett számomra ott lesz elsősorban hasznos, hogy szabadidő elérését, ütemezését hatékonnyá tegye! Köszönöm M. J.

35. Számomra az utolsó két alkalom hozta meg az érzékelhető változást. Azóta van bennem a „minden rendben van” érzés. Hasznosnak találtam a tanultakat és biztosan használni is fogom. Energikusabb vagyok, jobban átlátom a dolgokat, nem akadok fent apróságokon, mint a tanfolyam előtt. Jól éreztem magam az öt hét alatt, és várom a folytatást, hiszen nem állok meg, megyek tovább. L.L.

34. Mindegyik szimbólumhoz, amit tanultunk érdekes tapasztalások, véletlenszerű találkozások társultak. Nekem a legerőteljesebb a kék színhez kapcsolódik, szinte minden alkalommal érzem a tisztító erejét, ahogy a negatív hullámok távoznak. Frissítő és jó érzés tölt el utána. B. Zs.

33. Megnyugtatott, önbizalmat adott abban, hogy érdemes olyan dolgokkal foglalkozni, amiről elsőre úgy gondolja az ember, na ez lehetetlen! A tapasztalásról lassan, de biztosan megtanulom, hogy a legnagyobb kincsünk. Az avatások egyre több, gazdagabb érzetekkel töltenek el, ráadásul jó társaságot fogtam ki, komoly is volt, nevelő is, nekem épp jó, a csetléseinket- botlásainkat mindig vidáman dolgoztunk fel. Úgy érzem a szimbólumok, színek gyorsabban működnek nálam, mint előtte. Sz. S.

32. Az egész, mind az 5 alkalom fantasztikus volt, nagyon sajnálom, hogy csak 5 alkalom volt. A legszívesebben folyamatosan jönnék. Az 1. alkalommal úgy éreztem magam, mint még soha, egyetlenegy avatás során sem és tulajdonképpen az összes avatáson is. Egyszerűen éreztem magamban, amit kaptam. A használatuk során szintén, kézzel fogható volt a hatás. A f. szimbólum elképesztő hatású, jött az energia, nem akartam hinni a saját érzéseimnek! Minden avatás olyan érzésekkel töltött el, azt hiszem, mindent meg tudok oldani, nincs lehetetlen! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, kedvességedet. Szeretettel G. T.né

31. Az elmúlt 5 hét alatt, mindig arra készültem, hogy vajon majd mit tudok a végén így elmondani, és így minden héten hazaérve megszületett egy nagy KÖSZÖNÖM! Az első alkalom után, hogy van-e repeta? Hogy jajj, hát ez annyira tetszik, hogy nem lesz nekem elég az 5 hét! Aztán másodjára emlékszem, hogy extázisban vigyorogva aludtam el. Volt mindig valami, de még nem tudom megfogalmazni, hogy miként kristályosodik ki az életemben ez a rengeteg újszerű, fényes energia, valami mély optimizmus és bizalom, de most változásban van körülöttem minden. Bátrabban hiszek a szívemnek, és bizakodom, hogy jófelé merek lépkedni, hogy mostantól úgy alakítom az életem, hogy a vágyaim váljanak valóra. Köszönöm, mert azt is elhiszem, hogy ha akarok, tudok rajzolni. Millió dolgot készülök csinálni, hát ilyen egyszerű elkezdeni bármit! Akkor csak örülhetek! K.E.

30. Eleinte azt hittem, hogy a meghívóban felsorolt jellemzők jól eltalált marketing üzenetek, DE már a 4. alkalommal kristálytisztán látszott, hogy ez bizony szóról szóra igaz, sőt, a valósághoz képest az a néhány nagyszerű jelző „csak” üres felsorolás! Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban gyakori jó meglátásokkal, szellemileg frissen, testileg fitten élem az életem! Minden szavam igaz!!! Bárki hallja adja át! Köszönöm! H.R.

29. Az előző tanfolyamok (1-2-3-masszázs1-2) után nagyon kíváncsi voltam a képzésre. Azt a pluszt, amit itt kaptam, el sem lehet mondani! Ezt csak megélni lehet! Az 5 hét alatt sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és energikusabb lettem. Az itt kapott segítséggel, akár az életem hátralévő részét megváltoztathatom. A mindennapi életben nagyon könnyen és hatékonyan alkalmazható technikákat kaptam akár az egészségi állapotomra, akár életem irányítása terén. Hálás köszönet! L.K.

28. Olyan erők mibenlétét tapasztaltam meg, amilyeneket eddig még nem éreztem. A tanfolyam folyamán felmerülő érzések némelyike meglepő volt egy-egy feladat során. Nagyon köszönöm, hogy ennyi lehetőség közül választhatok, a magam és mások segítésére. A tapasztalások csodálatosak voltak, és mindig a lehető legjobbkor jöttek. Izgatottan várom a további felhasználások során az eredményeket. A meditációk, zenehallgatások nagyon jók voltak. Számomra a meditációra adott idő minden esetben kicsit rövidnek bizonyult, de ennek ellenére nagyon hasznosak voltak. Köszönöm az egész tanfolyamot, a lehetőséget, hogy itt lehettem! N.U.I

27. Érdekes volt megtapasztalni hétről-hétre az energiát és alkalmazni, a kellő pillanatban. Különösen a „p” vált hasznomra, intenzíven és kézzel foghatóan meglódultam tőle. Tudatosult bennem a valódi zenehallgatás öröme és fontossága. Több időt fogok teremteni erre a csodálatos kikapcsolódási formára és felbecsülhetetlen oldása. Régen ösztönösen használtam, mostantól tudatosan teszem. Nagyon nagy értéke számomra az öt hétnek, hogy szimbólumos avatásban részesültünk minden héten, mert bár a Najapi képzés elején vagyok, 1.5 hónappal az indulás után komoly tudást, tapasztalást, önsegítést kaptam, használható csomag áll rendelkezésemre, addig is, míg továbblépkedek. Várom a január hármat. Köszönöm szépen! B.A.

26. Ez, az öt hét, újra kíváncsivá tett, illetve növelte kíváncsiságomat a világra. Más szemmel tudtam nézni az eseményeket, embereket, illetve adott egyfajta biztonságot, hogy meg tudja nyílni. Egyfajta nyugalom lett rajtam urrá, „a minden rendben van” érzése, és hogy megtaláltam az utam, mert azt hiszem ez mindannyiunk nagy kérdése, hogy a saját utunkat járjuk-e, vagy valami teljesen ellentétes irányban haladunk. K.Sz.

25. Az öt hét alatt olyanokat tanultunk, amelyeket személyes használatra és másokon is, hasznosan lehet alkalmazni. Teljesen más módszerek, könnyen el tudtuk sajátítani, az előadás nagyszerű. A vizuális látásunkat sikerült fejleszteni, a meditációnk is sokat fejlődött. Örülök, hogy részt vehettem ezen az öt alkalmon. Köszönöm a lehetőséget, mert a jövőben biztosan tudom használni. V.K.

24. Nagyon izgalmas volt az indulás: járjunk a földön, tudatosan másképpen, mint eddig. Hihetetlen érzés volt, az első gyakorlás, a novemberi melegben. Jó volt megtapasztalni, az áramlás érzését, és a kapcsot, amit összeköt a Földdel. A második avatás után a homlokom akart szétrepedni, a harmadik avatás után hihetetlenül jó volt élvezni a tisztulási folyamatot az arcüregemben.

23. A tanfolyam hangulata megragadott, szívesen rajzoltam, írtam a feladatokat. Gondolom sikerült megmozgatni az agyféltekéket! Sokat javít a vizualizáción, szívesen gyakoroltam. A legizgalmasabb a képekbe helyezkedés volt. Köszönöm szépen! R. E. 

22. Az öt hét alatt sok élményben volt részem, nagyon jól éreztem magam. A feladatok játékosak voltak és végig jó hangulatban teltek, a tanfolyami délutánok. Az öt alkalom közötti 1-1 hét pedig nagyon jó volt arra, hogy amit tanultunk, a gyakorlatban rögtön ki is próbálhassunk. Amiket utána meg is osztottunk egymással és így ötleteket is kaptunk a további használatukra. A tanultak nagyon könnyen használhatóak és sokat tudnak segíteni a mindennapi dolgainkban is. Nagyon örülök, hogy itt lehettem, nagyon sokat kaptam ettől a tanfolyamtól. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy elvégezze. Köszönöm azt a sok szeretetet, törődést és tanítást, mit tőled kaptam az 5 hét alatt és előtte is. L. T.

21. Jobban beosztom az időmet és a napjaimat. Elgondolkoztatott, hogy tudok olyan embereken segíteni, akik saját magunkon nem tudnak. Rendszeres esti kezelés után, könnyebben aludtam el, reggel frissen ébredtem. Környezetemmel harmonikusabb lett a kapcsolatom. W.F.

20. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus öt hétnek. Mit adott? Energiát, tapasztalatot, megnyugvást és megerősítést. Sokszor hitetlenkedve próbálgattam a tanultakat és rá kellett döbbenjek, hogy bizony működik, és milyen hatékony! Bármikor is „hitetlen Tamáskodtam”, a gyakorlati alkalmazások, mindig meggyőztek. Használni fogom a mindennapok rohanásában. Sajnálom, hogy vége az együttléteknek, s várom az újabb kihívásokat, a Tyúkanyó fészekben! Köszönöm: W-né K.Zs.

19. A tanfolyam nagyon tetszett, a különleges feladatok, gyakorlatok miatt mindig izgalommal vártam a következőt.

18. Nagyon tetszettek a rajzolós feladatok; érdekes volt azzal szembesülni, hogy milyen nehéz lerajzolni azt, amit belül tisztán látok. Ez a tanfolyam végére sokkal könnyebben ment.

17. Örültem neki, hogy a házi feladat tényleg nem vett sok időt igénybe, ezért mindig meg tudtam csinálni, és nem esett nehezemre nekiállni. A kapott szimbólumok szinte mindegyikét használom napi szinten, a kéket naponta többször.

16. Különleges tapasztalat, hogy amióta elvégeztem a Najapi 1-2-t, minden sikerül, amit csak szeretnék (már csak a baba hiányzik). Ehhez biztos, hogy hozzájárul az 5 hetes is. Köszönöm szépen! K. B.

15. Öröm volt látni és a körbeszélgetéseken hallani, hogy a többiekkel együtt, 80%-ban hasonló volt az érzetünk vagy a feladatokkal kapcsolatos gondolataink.

14. A rajzokkal kapcsolatban jó felismerés volt, hogy más perspektívából látom, konzekvensen mindig a dolgokat. Jó volt látni, hogy más is, van így, esetleg van, aki szintén ugyan abból a pontból néz, mint én. Ebből értettem meg, hogy ki-ki miért látja így vagy úgy a dolgokat.

13. Nagyon örültem, hogy a természeti dolgokkal is foglalkoztunk, és élőlény számba vettük őket. Kedvencem az első 3, ami számomra nagyon jól használható. Erőteljesebb vagyok. Nehezebben fáradok el. De talán írhatnám azt is, hogy nem fáradok el. Nyugodtabb, harmonikusabb vagyok. Nem tudom, hogy a 3-as vagy a továbbképzés hatása, de a párkapcsolat is sokkal intenzívebb lett. V. A.

12. Mindenek előtt KÖSZÖNÖM! – köszönöm a kedvességedet, türelmedet, szeretetedet, humorodat, és még azt a sok mindent, ami árad Belőled. A „sok minden” tudom, túl általános, de egyszer jobban megfogalmazom,- talán a 3-as elvégzése után…

11. „Sok mindent adott ez az ötnapos képzés, aminek biztos, hogy most csak egy töredékét sikerül megfogalmazni. Adott valamiféle biztonságérzetet, elindított egy mélyebb befelé, magamra figyelés útján. Felhívta a figyelmet a korlátaimra, elfogadóbbá, befogadóbbá tett. A közös zenehallgatás, rendkívüli élmény számomra, olyan érzéseket éltem át, amiket eddig nem éreztem, ezeknek, a műveknek hallatán, azt hiszem, ezentúl másképp fogok zenét hallgatni. A képek és a rajzolás, megerősített abban, mennyire nem ismerem a képességeimet, szerényebbé és bizakodóbbá is tettek. Figyelmeztettek arra is, hogy mi minden mellett megyek el mindennap, és nem figyelek eléggé a részletekre, - hogy sokkal színesebb, érdekesebb a világ, mint amennyit mi (én) ebből a napi taposómalmunkból kitekintve látunk, - közel engedünk magunkhoz.

10. A gondolataim valamilyen letapadt állapotból felszabadultak. Határozottabb és magabiztosabb lettem. Szeretném ezt az állapotot, amiben most érzem magam fenntartani és erősíteni. Késztetést érzek a szabadosabb, precízebb fogalmazásra. Kevésbé vagyok fáradt. Hatékonyabban és jobb minőségben tevékenykedek, úgy érzem. Tele vagyok tervekkel, és valószínűtlennek tűnik, hogy a 70. évemben járok. Folytatnám még, de indul a „mókuskerekem”. Még egyszer köszönöm. Sok szeretettel gondolok Rád. V. É.

9. Miben változtam és mit adott nekem ez az 5 hetes képzés? Közelebb kerültem magamhoz és a minket körülölelő Földhöz. Olyan bepillantást nyertem a világunkba, amit még sose tapasztaltam sőt, álmomban, meditációmban, gondolatvilágomban sem jött elő! Mindenkinek javaslom, aki igazán közel akar kerülni a természethez, a minket körülvevő és bennünk élő elemekhez, és jobban meg akarja ismerni magát, másokat, élethelyzetét, valamint fejleszteni akarja igazán hatékonyan és egyszerű módon képességeit. Olyan egyszerű és nagyszerű eszközöket kapunk az 5 hetes tanfolyam alatt, amelyeket szívesen használ fel az ember a mindennapi élete során. Megfiatalodik, feltöltődik, hatékonysága és derű látása láttán joggal teszi fel a kérdést: Hogyan tudtam én igazán jól érezni magam a bőrömben a tanfolyam előtt? Aki becsülettel elvégzi ezt az 5 hetes kurzust, az olyan életminőség birtokába jut, melyet aligha álmodott volna! Köszönettel és tisztelettel: Sz. L.

8. Köszönöm, az öt héten át tartó önzetlen figyelmedet és szeretetedet és köszönöm a tudást, melyet hétről-hétre átadtál. Talán még fel sem tudom fogni, mennyi mindent kaptam a kezembe, de tudom és érzem, hogy mind az öt ajándékot használni fogom, ahogy már most sem telik el nap, hogy valamelyiket ne hívnám be segítségül. Kezelem magam, sokat segít a Najapi és az öt héten át kapott szellemi és  fizikai szinten ható csodálatos erejű tudások. Volt egy éjszaka, ami nagyon fontos volt! A kezelés után, tűpontosan láttam a helyzetemet, és már tudtam, hogy mit tegyek. Ezek alapján remélem, elhiszed, hogy szívből köszönöm, hogy jó helyen voltam, jó időben! Sokat segítettél abban, hogy merjek felelősséget vállalni önmagamért, és ne veszítsem el a hitem. Köszönettel, Hálával és Szeretettel: P. A.

7. Nagy elvárásokkal mentem el erre az 5 alkalmas kurzusra, annak ellenére, hogy fogalmam sem volt, hogy mit is várjak, de nem csalódtam. A "nagy elvárásokat" a nem sokkal előtte elvégzett 1-2-es képzés generálta. Ami egyfajta "mérhetetlen" örömöt jelentett. A tanultakkal pedig, úgy érzem, egy olyan világ "kacsintott" rám, amelynek létezéséről eddig csak sejtelmem volt. Illetve lehet, hogy csak egyfajta remény élt bennem a létezésében. Most hagyom, hogy hasson rám, és megpróbálom csak megélni és megítélésem szerint a leghelyesebben használni, és élni ezzel az ajándékba kapott tudással. A legfontosabb számomra az egészben, hogy visszakaptam valamit - ami nagyon fontos volt mindig is, de az elmúlt kb. 15 évben egyre halványodott - egyfajta hitet. Annyit tudok csak mondani, hogy én nagyon jól éreztem magam. Köszönöm ezt az élményekben és tapasztalásokban gazdag időszakot! Őszinte tisztelettel és köszönettel, A.B.

6. Amikor jelentkeztem az 5 hetes továbbképzésre, úgy gondoltam komoly lemondások árán érem el a kívánt eredményt. Ehhez képest könnyedén, vidáman, mosolyogva kaptam egy óriási lehetőséget a további életemhez. Mivel minden héten megbeszéltük a tapasztalásokat ezért csak az utolsó napról szeretnék írni. Az avatóban, és a zenehallgatás alatt is, erős érzelmi hullám söpört át rajtam. Az 5.-ik tudással is könnyű dolgozni, a hatásáról nem is beszélve. A többit is beépítem a mindennapjaimba úgy, hogy az természetesen jöjjön. Próbáltam megfejteni melyik számomra a legfontosabb, amit az 5 hét alatt kaptam, de egyikre sem tudom azt mondani, hogy kevésbé fontos. Hálás vagyok és szerencsés, hogy ilyen MESTERTŐL tanulhatok. Köszönöm: K. J.

5. Ez volt a legkülönösebb, egyben a legélvezetesebb  tanfolyam, amin eddig részt vettem. Minden egyes mozzanata arra irányult, hogy a tudást - melyről nem merjük elhinni, hogy létezik bennünk -, kreativitásunk mozgósításával felszínre hozza. Hetente egy-egy új kapu nyílt meg előttünk, melyen belépve megkaptuk azt a segítséget, amellyel mindezt a tudást használhatjuk az életben

4. Az ötödik hét végére rá kellett jönnöm, hogy az engem körülvevő világ, azáltal lesz jobbá vagy rosszabbá, ahogyan én változom. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen kevés kellene ahhoz, hogy az ember és a természet közötti harmónia helyre álljon. Ehhez is segítséget kaptunk. Sokszor jutott eszembe Schopenhauer híres mondása: "Mindenki a saját látásának korlátait véli a világ korlátainak." Az elmúlt öt hét, ezeknek, a korlátoknak a lebontásához ad felbecsülhetetlen segítséget. Köszönöm! Szeretettel: M. N.

3. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen az öt alkalmon. Nagyon tetszett a felépítése az egész oktatásnak. A gyakorlatok egyszerűek és szórakoztatóak voltak, így könnyedén és élvezettel csináltam végig az egészet. A vizualizációban sokat fejlődtem, érezhetően és mindennap használom valamelyik ajándékot, amit kaptam! Köszönettel: Sz. B.

2. Először is nagyon köszönök mindent, nagyon sokat tanultam, Örülök, hogy részt vettem a tanfolyamom. A férjemet is rábeszélem, hogy végezze el. Minden alkalommal, amit megkaptunk és használtam, azt mondtam, hogy ez „csoda”. Sőt sokszor nem is gondoltam volna, hogy ilyen „csoda” is van! Éreztem az energiák áramlását. Van olyan tudás, amit éjjel hívok be, nagyon jól tudok elaludni tőle, és közben érzem, hogy „dolgozik”, az emésztőrendszerem. Van olyan tudásunk, amit csak keveset használok, mert mióta elvégeztem a 3-as szintet, és ezt a tanfolyamot, tele vagyok energiával, így ritkán van rá szükségem. Végül is ez a tanfolyam még több energiával töltött fel, még jobban érzem magam, szellemileg, fizikailag megerősödve. Még egyszer köszönök mindent! V. Kné J.

1. Szeretek ebbe a közösségbe járni, mert szerintem nem véletlenül vagyunk itt. Te mondtad, hogy ne legyenek elvárásaink és hagyjuk, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek. Nagyon nagy élvezettel hallgatom a témában való hozzászólásokat, mert úgy érzem, hogy nagyon sok a valóságtartalmuk. A kérdésekre nincsenek jó válaszok, csak pillanatnyi érzelmekre történő reagálás. Az igazi értékeket úgysem lehet szavakba foglalni, mint azt se, mi az a szeretet. Maximum arra törekedhetünk, hogy felfogjuk, s megismerjük, mi nem az. Feltettem magamnak egy kérdést, hogy miért is vagyunk itt valójában? Tíz emberből kilenc biztosan bolondnak tartana bennünket, hogy sötétben, behunyt szemmel, varázsjeleket rajzolnak ránk. De az itt jelenlevők természetesnek veszik a történteket. Különben is, ha a tanuló készen áll, megjelenik a mester. Megfontolandó, az a tény, hogy a feladatokra való reagálásunk hasonlósága a feladatok mivoltából vagy a csoport hasonló látásmódjából ered-e. Véleményem szerint a másodiknak nagyobb köze van az igazsághoz, hisz nem a világot kell megváltoztatni, hanem a világról kialakított képünket. Én mindaddig a csoport tagja szeretnék lenni, amíg valami eléréséért dolgozunk és nem valami ellen! Örülök, hogy részese lehetek a csoport tevékenységének. Tisztelettel: T. I.