Horváth Róbert

Szeretettel köszöntelek bemutatkozó oldalamon!

Horváth Róbert vagyok

Gyerekkorom óta van bennem egy eredendő elszántság egyfajta tettvágy, hogy kellene tenni valami jót, mutatni valami jó példát. Ehhez párosul a kitartás, valamint a lelkesedés vágya, és képessége. Folyamatosan kerestem azt a teret, ahol ez kibontakozhat. Az oviban ez egy jó homokvár volt, az általánosban a közösségi életben vállalt aktív szerep.

           Mióta emlékszem rá, nem szerettem beállni semmilyen sorba, ám ha mentem előre azt tapasztaltam, hogy rendre jöttek utánam. Ugyanakkor hamar rájöttem, szükségem van arra is, hogy legyen egy jó vezetőm, aki irányt mutat. Szerencsére ebben is részesültem folyamatosan, szüleim, tanáraim, edzőm, főnökeim, mesterem személyében. A középiskolában és az egyetemen többször nyertem el a „Jó tanuló - jó sportoló” címet. Ifi koromban többszörös válogatott diszkoszvető voltam.

           Fiatal korom óta azt tapasztaltam, hogy hallgatnak rám az emberek, odafigyelnek a véleményemre. Volt, hogy ez engem is meglepett. Az ugyan biztos, hogy aki bármivel kapcsolatban hozzám fordult, rá maximális figyelemmel voltam mindig. Az emberek hamar megnyílnak előttem. Így könnyű volt elérnem hozzájuk, ezáltal segíteni is. Ez mindig felemelő érzés volt számomra. Volt, hogy egy buszmegállóban „talált meg” valaki, máskor egy rendezvényen, vagy épp utazás közben, máskor egy buliban. Sokukkal akkor az egyszer találkoztam.

          Ha jobban belegondolok, születésemtől fogva emberekkel foglalkozom. Azt hiszem, ebben vagyok tehetséges. Eleinte nem tudatosan, de kerestem azokat a közösségeket, később azokat a munkákat, ahol szólhatok, motiválhatok, bíztathatok, reményt és megoldást adhatok. Iskolás éveim alatt rendre képviseltem az osztályt, a diákságot, sportolókat, hol komolyan, hol meg szórakoztatóan. A nagybetűs életet egy multi cég kommunikációs osztályán kezdtem, majd a marketingen folytattam, ahol szintén tömegekhez szóltunk. Ezt követte pár év egy közösségi websitokat üzemeltető cég élén. Itt is több százezres volt a tábor, ugyanakkor én voltam a mindenkit segítő Robi.

          Jelentős mérföldkő volt életemben, mikor 2003-ban betettem a lábam egy tanfolyamra, amiről csupán annyit tudtam, hogy valami energiával való gyógyításról fog szólni. Ugyan előtte is hittem a láthatatlan világ létezésében, a tudat és a pozitív gondolatok gyógyító erejében, viszont még nem találkoztam olyan tanítóval, akit akkortájt divat volt gurunak nevezni. Ő volt a mesterem, Judit, aki különleges kedvességgel, áradó szeretettel viszonyult a hozzá fordulókhoz, segítve őket a tőle telhető maximális módon. Úgy éreztem, mindegy lenne mit tanítana, én akarok Tőle tanulni. Nem annyira a tananyag volt a lényeg, hanem a tanítás hogyanja. Amit csak lehetett megtanultam tőle és tanulok most is folyamatosan. Tőle tanultam tanítani is!

         Az igazi áttörés akkor történt, mikor Juditot kinevezték a Najapi® képviselőjének. Ahogy következett egyik képzés a másik után, éreztem, hogy hazaértem, megvan az, ami mindig is hiányzott!

         A tanító már megvolt és megkaptuk hozzá a tananyagot is! Judit személye és a Najapi® együtt, megteremtette azt a teret, ahol személyre szabottan, maximális figyelem mellett, eredményesen és hatékonyan lehet gyógyítani, segíteni. A gyógyításban eltöltött évek alatt, a kezelések mellett a masszírozás és a problémák gyökereinek feltárása az utazások által, lett a szakterületem.

        Nagy megtiszteltetésként éltem meg mikor Judit felkért, hogy legyek a Najapi® Gyógyító és szépségmasszázs és a Najapi® Reinkarnációs technika oktatója.

Van 2 gyönyörű gyermekem Balázs és Zsófi!

Nagyszerű dolog apának lenni! Mindketten iskolások és jól megy nekik a suli. Rengeteg örömet jelentenek számomra. Boldogság látni, ahogy boldogulnak a maguk kis/nagy feladataikkal, egyre önállóbban. Felemelő érzés, mikor segíteni tudom őket bármiben. Balázs gyönyörűen játszik oboán és meghatóan szépen énekel, no persze fociban is jó és a leggyorsabb az osztályban! Zsófika meg maga egy Tündér. Bájos, kedves, ragyogó, gyönyörű, művészien rajzol és olyan választékosan beszél, hogy gyakran elámulok rajta.


A boldogságomat tovább fokozza, hogy Judit a feleségem! A nagybetűs NŐ az életemben! Gyönyörű és végtelenül kedves, gyengéd, támogató, igazi társ, tökéletes feleség és megértő barát! Remek ajándék az élettől, hogy a magánélet mellett a munkában is vállvetve haladhatunk!         

          A Najapi® Reinkarnációs technika 6 fokozata, a maga egyszerűsége, kíméletes, mégis kivételes okfeltáró képessége az általam ismert leghatékonyabb eszköz arra, hogy elhárítsuk az előttünk álló akadályokat. Büszke vagyok rá, hogy oktatója lehetek ennek a csodás tannak!

          A Najapi® Gyógyító és szépségmasszázs 8 szintje remek választás, ha gyógyítani, lazítani, megnyugtatni, kényeztetni, szépíteni szeretnél!

Várlak szeretettel, a masszázs és a reinkarnációs képzéseken! 

Robi