Az anyám beleszól az életembe!

 

Az anyám beleszól az életembe!

Mit tegyek, hogy ne úgy kezeljen, mint egy óvodást, hiszen 36 éves, családos férfi vagyok?










Fiatal házaspár, Norbi és Gyöngyi jelentkezett be hozzám, személyes tanácsadásra. Az ok: válságban van a házasságuk. Mielőtt beadják a válópert, szeretnének még beszélni velem.

A miben segíthetek? – kérdésre Norbi belekezdett a mondanivalójába. Ömlött belőle a szó, szinte levegőt is alig vett. Csak mondta és mondta azt, ami a szívét nyomta.

7 éve vannak együtt Gyöngyivel. Az első néhány hónapos időszaktól eltekintve, vannak kisebb-nagyobb viták, veszekedések közöttük.

- Miken szoktak veszekedni? CSAK egy probléma van, és az az Anyám! Norbiból az évek keserűségével együtt fakadt ki, ez a mondat!

Minden olyan szépen indult! Gyöngyi volt az első lány, akit Anyám nem kritizált! Tetszett neki a kedvessége, csendessége, s az különösképpen, hogy bármilyen házimunka a kezére állt, és még a főztje íze is „majdnem megközelíti az övét”. Szóval minden szinte idillikusnak látszott. De sajnos, csak látszott. A házasságunk elején anyám rosszkedvét láttam csak, amikor egyre többször kettesben mentünk el moziba, vagy vacsorázni. Ezen valahogy mindig túlléptem, de a gond az első nyaralásunk előtt kezdődött. Gyöngyivel megbeszéltük, hogy az első közös szabadságunkat az olasz tengerparton töltjük. S mikor ezt, megemlítettük Anyámnak, a következő lavinát indítottuk el:

- Mi az, hogy kettesben mentek el, én is nyaralni akarok, mégpedig a tengerparton! De Anyukám, csak két hét, amire elmegyünk, ez az első közös nyaralásunk Gyöngyivel, majd teremtünk alkalmat arra is, hogy hármasban menjünk el valahová.

- Na, jó, eddig nem szóltam, de! – mondta Anyám. Minek az a sok kettesben lévő program, vacsorázás, ebéd! Egy rendes asszony főz az urának és otthon esznek! Meg a mozi, az is minek, van a tévében sok film, nektek még HBÉ-tek, vagy mitek is van! Ez mind csupa pénz pocsékolás!

Anyám kirohanása rosszul esett és amilyen gyorsan csak lehetett Gyöngyivel csendben elkullogtunk. S az első veszekedés ekkor kezdődött. Gyöngyi sérelmezte, hogy nem álltam ki érte, hogy igenis jó feleség és nagyszerű háziasszony. Nem védtem meg magunkat, hogy nekünk ezekre a programokra szükségünk van, mert mindegyik csodás közös élményt jelent nekünk! És így tovább, csak dőlt belőle a szó. Én pedig ahelyett, hogy igazat adtam volna neki és megbeszéltük volna, mit tegyünk, az anyámat kezdtem el védeni.

- De ő az Anyám! Ő csak jót akar, nagyon szeret engem, és azt akarja, hogy minden kényelmem meglegyen. Gyöngyikém, tudod, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné, akkor rögtön azt mondja, hogy önző vagyok, hálátlan, és nem szeretem őt tiszta szívvel, pedig ő csak jót akar és a szívét is kiteszi!

- És akkor sok minden az eszembe jutott, gyermekkorom különböző eseményei. Olyan élesen, mintha film peregne a szemem előtt. Hallottam Anyám hangját, a nyomulását, hogy velem és a barátaimmal legyen, a fojtogató-önző szeretetét, a folytonos aggódását, sopánkodását. Makacs segíteni akarása sokszor idegölő volt. Mindig megmondta, mit és hogyan tegyek, ha akartam, ha nem. „Mert ő jobban tudja…, mert ő csak a javamat akarja…” Ha valami nem sikerült: „Ugye megmondtam, de látod, nem hallgattál rám…, Mert rosszul osztod be az idődet, … mert rosszul közelíted meg a dolgokat, nem úgy, ahogyan én mondtam..” Egyszerűen azt érzem egész életemben, hogy megfulladok ettől, és az egész személyiségemet elveszítettem miatta.

- De a legnagyobb baj, csak ezután következett! Hiába láttam azt, hogy egész életemben szenvedtem az Anyám fojtó gondoskodásától, mégsem tettem ellene semmit! Sem kamasz koromban, sem most felnőttként. Így Anyám folyamatos beleszólásai miatt Gyöngyivel is folyamatossá váltak a kisebb-nagyobb összezördülések. Sokszor ezek nagy veszekedésekké is fajultak. Mindketten egymáson töltöttük ki a tehetetlenségünket, a haragunkat.

- Próbáltam az anyám és a feleségem kedvére is tenni, megfelelni az elvárásoknak, de persze nem sikerült. Így jutottunk el odáig, hogy ne legyen több veszekedés, inkább elválunk.

- Biztosan ez a legjobb megoldás? Próbáltatok az Édesanyáddal beszélni arról, hogy önállóan szeretnétek élni, s ez fojtó gondoskodás már gyermekkorodban is mennyire rossz volt? – Igen, felelt Norbi. A reakció, mindig hangos zokogás, hisztérikus kitörés volt, ami arról szólt, hogy én vagyok a leghálátlanabb gyerek a Földön, pedig ő feláldozta értem az egész életét, és csak a javamat akarja! Belefáradtam már mindenbe! – zárja le Norbi.

- Nézzük a kettőtök kapcsolatát! Maradt még valami a szerelemből, szeretetből közöttetek? – Igen! Ez az, ami miatt nem gondoltunk már hamarabb is a válásra!

- Még most is szeretjük egymást, minden idő felhőtlen, amit Anyámtól távol töltünk. Bármilyen közös program, nyaralás, kirándulás. Ilyenkor szinte lökést kap a kapcsolatunk! De aztán jön megint valami Anyámmal és… kezdődik minden elölről. Az is sokat foglalkoztatott bennünket, hogy az Anyámmal való viszony miatt vállaljunk-e gyereket? Mert mi lesz akkor, ha gyermekünk születik? Még belegondolni is rossz, hogy mennyire uralná végleg az életünket!

 

Megoldásom, jó tanácsom Norbiéknak:

1. Az elfogadás: Elfogadni, hogy az édesanyád ilyen, nem a rossz szándék vezérli, de magától NEM VÁLTOZIK meg. A helyzet az öregedésével legfeljebb még romolhat! Gyakori, hogy a szülők, vagy az egyik szülő, nem képes a saját életét élni. Egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal az új szituációval, hogy gyermeke lassan felnő, egyre önállóbb akar lenni, egyre több dolgot szeretne kipróbálni. Újabb és újabb barátok jönnek az életébe, és eljön a „legrosszabb”, amikor a gyermeke szerelmes lesz. Párja másként, máshogyan lesz fontos, mint szülei. Úgy éli meg, hogy az „idegen nő” elválasztotta őt, az egyetlen kicsi fiától. Nem akarja tudomásul venni, hogy a fia felnőtt, önálló életet szeretne élni és erre képes is! Jogos a félelem, amiatt is, hogy mi lesz, ha megszületik az unoka? Általában ilyenkor az összes figyelem áttevődik a pici babára. Onnantól kezdve, a nagymama szüntelenül a kis unokával van. Úgy viselkedik, úgy akar gondoskodni az unokájáról, mintha ő vált volna újra anyává!!!! Az igazi szülőket, pl, a saját fiát, pedig a gyermekneveléssel kapcsolatosan oktatja ki, menyét igyekszik félreállítani. S hiába minden tiltakozás!

2.  Megtanulni, nemet mondani. Természetesen senkit sem biztatok arra, hogy hangosan kiabáljon, veszekedjen, az Édesanyjával!! Sőt! Inkább egy csendes, ám határozott hangvételű beszélgetésre gondolok. Pl.: Drága Anyukám, amikor felelősségre vonsz, és számon kéred miért nem úgy tettem meg valamit, ahogyan te „tanácsoltad” akkor úgy érzem magam, mint egy tehetetlen gyerek. Nem vagyok az, felnőttem, és egyáltalán nem szeretném, ha mindig megmondanád, szerinted mit kellene tennem! Te is úgy teszed a dolgod, ahogyan a legjobbnak látod. Én is azt teszem, ami szerintem a leghelyesebb. Kérlek, fogadd el, hogy felnőttem és önállóan szeretném élni az életemet, akkor is, ha néha hibázom! De azért arra kérlek, hogyha valamiben a tanácsodat szeretném, akkor segíts!

3. Nyomatékot adni a mondanivalónak. Kérlek, hogy feltétlenül fogadd ezt el, és akkor ugyanúgy tudunk találkozni, mint eddig. Ha nem fogadod el, akkor a veszekedések elkerülése érdekében, ritkábban jövünk hozzád. (A 2-3-as pontot bizony többször kell alkalmazni, mire eredményes lesz! De nem szabad eltérni!)

4. Önbizalom erősítése, sérelmek kitakarítása: lehetséges a Najapi® energetikai kezeléseivel, az 1-2 képzéssel. Fontos, hogy a képzésen Gyöngyivel együtt vegyetek részt, így a változás mindkettőtökben egyszerre történik meg. A legfontosabb: ahogyan ti változtok, jó irányba, úgy „szelídül” Anyukád is!

Jó volt látni Norbin és Gyöngyin a felelősséget, melyet egymás és a házasságuk iránt éreznek. Fontos számukra a családi békesség és szeretnének az Anyukáról is gondoskodni. Készek voltak a változtatásra!

Happy end? Igen! 




Horváth-Lukács Judit: Üzenet a testedtőlhogy a lelkedben baj van! (részlet, a hamarosan megjelenő könyvemből)

vissza