Igenis lelki oka van

„Minden, amit gondolunk magunkról, azzá válunk!”

„Minden, amit gondolunk körülményeinkről, életünkről azzá válik!”

Mi magunk hozzuk létre testünkben az összes betegséget.

 

Ezeket a gondolatokat, több mint 20 éve olvastam először. Lehetséges, hogy talán nem is szó szerint tudom őket idézni. De nem is lényeges. A lényeg, az idézetek gondolatisága!

Amikor először találkoztam velük, nem, hogy nem értettem egyet az olvasottakkal, de még mérgelődtem is magamban miattuk. Hogyan lehet ilyesmiket leírni! Még hogy, amit gondolok magamról, azzá válok! Hiszen hogyan is gondolhatnék mást magamról, mint amilyen vagyok. Én ismerem magam a legjobban, a külső-belső tulajdonságaim, adottságaim megvannak. Tanultabb persze lehetek, és kereshetek több pénzt is talán, de a többi…..

Még hogy a körülményeim a gondolataimtól változzanak…. Többet kell dolgozni, még többet,…. Hiszen annyi a kiadás, s mennyi váratlan akadály is keletkezik a körülményeinkben…

Az a gondolat, hogy én magam betegítem meg saját magam, pedig nagyon felzaklatott. Még hogy van olyan ember, aki készakarva betegítené meg magát! Nahát, ez már több, mint ami elfogadható! Szóval, ilyen és ehhez hasonló gondolatok ébredtek bennem.

Abszolút természettudományosan gondolkodó ember voltam, azt hittem el, amit láttam, amit tudósok bebizonyítottak! Azzal az eggyel nem tudtam csak mit kezdeni, hogy a nagyanyám gyógynövényes „kezelései” mitől használtak. De betudtam, a nagyszülői végtelen szeretetnek, és, hogy unokaként ezt „elviseltem” tőle.

De azért „bogarat ültettek a fülembe” a mondatok, és elkezdtem magam figyelni. Figyeltem, mit gondolok egy helyzetben, hogyan reagál rá a testem, érzek-e bármilyen tünetet magamon.

Sajnos-szerencsére? Bizony számomra furcsa tapasztalásokat szereztem magamról. Ha megharagudtam, megfájdult a gyomrom, ha egy veszekedésben nem mondtam meg a véleményemet, megfájdult a torkom. Sokszor féltem a jövőtől egy-egy helyzetben, s akkor gyakori hasmenés gyötört. Aztán voltak olyan időszakok, amikor rendre, megszúrtam, megégettem a kezemet, vagy pont elejtettem valamit, s kiderült bizony az életem kézben tartása sehol nincs. Csak sodródok a napi feladatok, kötelességek között. Amikor sorban kisebb balesetek értek, beüttöttem-elestem-bevertem valamimet, látnom kellett, hogy lelkem bizony zaklatott, s nem látom, mit is kéne tennem az adott helyzetemben.

Így aztán beismertem magamnak, hogy minden betegségnek, balesetnek, a rossz élethelyzetnek is, valamilyen lelki oka van. Olyan lelki okok, amiket nem tudtunk megoldani, nem tudtunk feldolgozni. Nem a „nem gondolok rá” és eltemetem magamba, érzésre gondolok! A nem gondolok rá pontosan ennyit jelent: megvan a probléma, csak nem foglalkozom vele, tudomást sem veszek róla, MERT nem akarom, MERT nem merem, MERT nem tudom, hogyan tegyem, MERT túl kicsi vagyok hozzá, MERT úgysem sikerülne!!!! De ugye ezzel még nem oldódik meg, csak mélyen bekerül a rossz érzés a testünkbe, s mint egy időzített bomba, ketyeg bent, s egy idő után valamilyen betegségben kerül elő.

Vannak, olyan helyzetek, amik azonnali testi tüneteket okoznak. (Lásd ki nem mondott dolgok, félelmek, harag…). S vannak, amik hosszú ideig végzik a testben a pusztítást, mire a betegség kialakul, (régről hozott sérelmek felszínen tartása, önmagunk semmibevétele, értéktelenség érzése, amikor már annyira tehetetlenek vagyunk egy helyzetben, a kilátástalanságban, hogy valami megszakad bennünk, ezzel daganatok, pajzsmirigyproblémák, sérv…keletkeznek bennünk). Bizony így lesz igaz, hogy nem szánt szándékkal ugyan, de mégis mi vagyunk saját betegségeink okozói!! Hiszen, ha megoldjuk a problémáinkat, nem leszünk betegek, ha meg nem oldjuk meg, csak „eltemetjük” magunkba, akkor megbetegszünk.

A testünk üzen, hogy a lelkünkben NINCS REND, baj van! Legtöbbször persze, egy fájdalomcsillapítóval, emésztést segítő gyógyszerrel, esetleg nyugtatóval próbáljuk megszüntetni a tüneteket. Eszünkbe sem jut, hogy a mindennapi életünknek, ahogyan megéljük a velünk történt dolgokat, annak van a legtöbb köze testünk pillanatnyi állapotához. Ha harmóniában éljük, a testünk jól van, ha vannak nehézségek, de valóban megoldjuk őket, akkor is jól van a testünk, de amint beleragadunk a legkisebb mértékben is a pillanatnyi „bajunkba”, menten jelez a testünk valamilyen módon.

Sokszor persze, csak érezzük, hogy valamink fáj, vagy tüneteink vannak és nem is tudjuk igazából megfogalmazni mi is lehet a lelki ok. Vagy pont olyan sok rossz esemény történt az éltünkben, ami közül bármelyik okozhat nekünk testi problémát, lelki feszültséget.

Ezért, amikor a Najapi® technikával kezelünk valakit, segítünk neki felszínre hozni a konkrét betegsége okait, segítünk megérteni, feldolgozni és megoldani!

Végigkísérjük a teljes testi-lelki gyógyulási, megoldási folyamatot.

Ehhez szükség szerint alkalmazunk energetikai kezeléseket, masszázst, elmúlt életekbe való betekintést. Lehetséges, hogy tanfolyam végzése is jól jön, vagy egy személyes konzultáció velem.

Lehet bátran tőlünk segítséget kérni! A legkiválóbb emberekkel dolgozom együtt.

A Najapi® technika gyors és alapos, mellékhatások nélküli változásokat hoz, a kezelések által. Ez a kettő garancia, a valódi gyógyulásra!

Mindenkit szeretettel várunk! Horváth-Lukács Judit

A betegségek lelki okairól részletesen >

Mindig van remény! >