Sok évtizedes házasság

„Kanál, villa nincs meg zörrenés nélkül.”

Az írásomban lévő fotókon Tanítványaim közül ismerhettek meg néhányat, akik küzdelmekben és sok-sok örömben, boldogságban bővelkedő, hosszú házasságban élnek. Büszke vagyok rájuk!

Van olyan család, ahol 20 év házasság után is szereti, tiszteli egymást férj és feleség?

 

Meskó Tamás és Meskó Tamásné Julika. 5O éves házasok lettünk

Sajnos a kérdés sok esetben joggal merül fel, egy-egy bánatos beszélgetés során. Amikor két ismerős épp a párkapcsolati gondjait meséli el egymásnak. Sok családban vannak kisebb nagyobb nézetkülönbségek, kisebb-nagyobb veszekedések, és sajnos van, ahol a "nem bírlak már elviselni" állapot uralkodik. „Az a jó, ha nincs otthon”! Sóhajt fel egyik-másik. Minden nyaralás, minden program haverokkal együtt szerveződik, hogy ne kelljen kettesben lenni egymással!!!! Óh, jaj!


Pesti György és Pesti Györgyné Marika: 49 éves házasok vagyunk.

Régen nem volt divat a válás. Ma meg, „ha nem sikerül, legfeljebb, majd elválunk”- mondja sok fiatal a házasságkötése küszöbén.  Természesen hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy régen, minden házasság boldog és felhőtlen volt. Akkor is voltak rossz kapcsolatok, melyeket még a szegénység, járványok, háborúk is nehezítettek. Voltak, akik csak azért maradtak együtt, mert a gyerekek nevelése megkívánta, és „az asszonynak olyan nagynak kell lennie a kötényének, ami mögé elfér minden”. De a jóban-rosszban elv, jobban szem előtt volt, s törekedtek a gondok-feszültségek megoldására is.


Vörös Károly és Vörös Károlyné Julika: 47 éve vagyunk házasok 

De most, miért van ez így? Mit tehetünk másképp?

Két fiatal összekerül, egymásba szeretnek. A kezdeti szerelmi időszakban a szép ruhához a legszebb arcunkat is felvesszük, figyelünk a másikra, keressük a kedvét, teszünk a kapcsolatunkért.

Később a mindennapok terhei, feladatai, a gyermekvállalással kapcsolatos teendők ránehezednek a kapcsolatra, és sajnos sokan elfelejtik mindennap teremteni a kapcsolatukat.

Ebbe gyakran beleszól a „gyenge alap”: „Már elég ideje járunk, itt volt az ideje, hogy összeházasodjunk. A szülők is elvárták tőlünk. Lassan kifutunk az időből és még gyerek is kéne.”


Horváth László és Horváth Lászlóné Erzsike, 46 éves házasok vagyunk

Kitolódott a határ a házasságkötésnél, gyermekvállalásnál, mert előbb, az anyagi biztonságot, lakást kell megteremteni. Eközben pedig sok rossz szokásunk is kialakul.


Seiben József és Seiben Józsefné Klári: 46 éves házasok vagyunk.

Álljon erre példának az én történetem. Fiatalasszonyként pici szükséglakásban éltünk a férjemmel… Pontosabban ő határőr volt Szombathelyen, még tartott a szolgálata, amikor összeházasodtunk. Tehát a mindennapokban egyedül voltam a lakásban. Rend-tisztaság, mindennek megvolt a maga pontos helye… Így éltem a napjaimat, és vártam haza az uramat. Ami egyszer csak bekövetkezett. Hazaért, s rögtön elkezdte kicsomagolni a táskáját. Majd elindult a fürdőszobába, a polcon gondosan elrendezett tisztálkodószereimet kissé félretolva, csinált helyet a sajátjának. Már ezzel is majdnem szívmegállást okozott nálam, de még azzal is tetézte a bajt, hogy össze-vissza rakta a saját holmiját a polcra. A flakonok nem voltak pedáns sorban, és a címkék sem néztek kifelé elvágólag. Nem szóltam, de amint kiment a fürdőszobából rögtön a polc felé nyúltam, hogy kiigazítsam a „rendetlenséget”.


Tóth Sándor és Tóth Sándorné Ildikó: 44 éves házasok vagyunk.

Majd a kezem megállt félúton a levegőben… S mintha egy belső hang szólalt volna meg bennem: Judit, te normális vagy? Ez a pasi a férjed! Neki is pont olyan helye van a lakásban, mint neked! Ez úgy hatott rám, mintha leforráztak volna. Leengedtem a kezemet, s ezt a kijózanító példát nem feledtem el. Ilyen és ehhez hasonló „párkapcsolati bakit” később, már sosem követtem el. 

Mi lehet még nehezítő helyzet? A gyermek-gyermekek születése, építkezés, otthonteremtés-spórolás-külön munka szétzilálja a meghitt kapcsolatot, mert nem teremtenek egymásra időt, de legfőképpen figyelmet.

Elfelejtődik a fogadalom is: együtt leszünk jóban-rosszban, örömben-bánatban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ!

Önmegvalósításra, érvényesülésre is törekszenek sokan, a felnőtt élet megalapozása mellett. Jó lenne, ha az édesanya megválaszthatná, hogy otthon marad addig, míg a legkisebb gyermek is kb. 10 éves lesz. Amikor visszamegy dolgozni, szintén választhatná a 6 órás részmunkaidőt. Persze meg is kell élni! Az elmúlt évtizedekben mindkét fél keresetére szükség van, gyakran még különmunkára is, hogy a kereset elegendő legyen a megélhetésre, lakáshitelre, s jusson nyaralásra is.

Létezik egy „kifelé szerető családfajta” is, akik nem veszekednek, nem bántják egymást, soha egy hangos szó nem hallatszik tőlük. Bentről látszik csak, hogy férj-feleség külön utakon jár, mindegyikük éli a maga életét, igyekeznek jól ellátni a gyerekeiket, különórákra járatják, sportoltatják. Csak éppen a család, harmonikus egysége nem működik, csak valami, kifelé, látszatból….


Lóczy István és Lóczy Istvánné Kati: 42 éves házasok vagyunk.

Tehát akkor most nincs harmonikus párkapcsolat, 30-40 év után is?

Természetesen, van! Persze a példaértékű élet nem jelenti azt, hogy férj-feleség tökéletesek, mindig mindenben egyetértenek, soha sincs gond, amit meg kéne oldani… Ezek a házaspárok egyszerűen nyitott füllel, szívvel vannak egymás iránt. Megosztják a gondolataikat, érzéseiket, meghallgatják egymást és úgy mondanak véleményt, hogy a másikat ne bántsák meg, de mégis megértse a mondanivalót. Ha mégis kis morgás, vagy hangos szó üti fel a fejét, igyekeznek mihamarabb helyre hozni. Valóban kitartanak jóban-rosszban….

Azt tartják az emberek, hogy a szerelem átalakul az évek során szeretetté, egymás kölcsönös tiszteletévé. Nem tudom, hogyan lehetne meghatározni mindezt pontosan. Én azt látom ezeken a tiszteletreméltó házaspárokon, hogy csodálatos, mély érzések, összetartozás, kapocs van köztük!


Balczó Zoltán és Balczó Katalin:  39 éve vagyunk házasok

Mi kell ahhoz, hogy a te párkapcsolatod is boldog legyen? Sok-sok puszi, ölelés, simogatás bármikor, nemcsak jövetben-menetben, mosoly, jóízű beszélgetések, meghitt, szerelmes együttlétek, kettesben eltöltött idő-pihenés, kettesben eltöltött programok, türelem, megértés, kedvesség, figyelem, tisztelet, hogy elmondhassuk, a férjem-feleségem egyben a legjobb barátom is.

És, ne feledd! Ezt, a családi mintát látják és tanulják a gyermekeitek, unokáitok! A „meleg családi fészekben” felnövő gyerekek önállók, okosak, céltudatosok, önbizalommal teltek, szeretetet adni-kapni tudók lesznek!!!

Ezek után mi a legfontosabb tanulság? Mindig kölcsönösen egymásra figyelve éljétek a mindennapjaitokat!


Radáni Róbert és Radáni Róbertné Kati: 26 éves házasok vagyunk

Ezért minden nap tegyél a párodért valamit, apró figyelmességet, kedvességet, kapjon törődést, jó szót.

Sok mindent lehet, a lényeg a rendszerességben rejlik! A kapcsolatotok egy életen át olyan lesz, amennyi melegséget, odafigyelést, törődést visztek bele!

Ha részletesen érdekel a téma, kérlek, kattints ide és olvasd el, a Egy rendes asszony című írásomat.

Szeretettel: Judit